Folytatódik a néptánctanfolyam
A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány támogatásával Mezőföldi népi játékok és táncok oktatásával folytatódik a Néptáncoktatás az iskolában c. tanfolyam. A tanfolyam oktatója Kovács Hanna táncpedagógus, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa.
Az idei első foglalkozásra február 9-én 10 órakor kerül sor a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi Házban (Beregszász, Bethlen Gábor u. 2.).
Közösségépítő programok szervezése tanároknak és diákoknak
A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány támogatásának köszönhetően két meghatározó őszi programra kerülhetett sor. A kisebb volumenű hegyi túra során 14-15 évesekkel másztuk meg a Pikuj 1408m magas hegycsúcsot. Kalandokból adódott bőven, mivel a serdülőkorúak többségének még semmilyen tapasztalata nem volt hegymászásból.
Eredményes évet zárt a Nagyszőlősi Karitász
A Nagyszőlősi Karitászban 2018-ban továbbra is folytatódtak azok a munkálatok, amelyek a rászorulókat segítik, szolgálják.
Januárban, vízkeresztkor, felszentelték a felújított ingyenkonyhát, amely jelenleg is mindenkinek nagy örömére szolgál.
Az osztrák ferencesekhez intézett pályázat során, februárban egy szolgálati autót szereztünk be, amely a szociális munkánk hatékonyságát segíti.
A Magyar Kultúráért Kárpátalján pénzalap díjátadó ünnepsége Beregszászban
Hatodik alkalommal került sor a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány gondozásában lévő Magyar Kultúráért Kárpátalján pénzalap díjátadójára a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Vendégházban. A pénzalapot a kárpátaljai gyökerekkel rendelkező Kiss Gyula nyugalmazott tanár 10. millió forintos felajánlásából hozták létre még 2012-ben.
Étkezde berendezéseinek támogatása a rahói magyar iskolában
Tisztelt Ferences Misszió Alapítvány! Tisztelt Támogatók!
A rahói magyar iskola tanulóinak és szüleinek nevében szeretnénk kifejezni hálás köszönetünket az Alapítványnak és az adakozóknak a kapott támogatásért. Ennek köszönhetően sikerült megvásárolni az iskolai étkezde berendezési eszközeit, hütőszekrényt, tűzhelyet, edényeket és más konyhai felszereléseket. A fent említett dolgokon kívül a konyha működtetését (szakács bér, illetve rezsi számla) is az Önöktől kapott adományból tudjuk kifizetni.
Budapesti találkozó az adakozókkal
November 30-án 17.00 órai kezdettel sor került a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány szokásos ősszel tartandó rendezvényére, amelyre az alapítvány kuratóriuma az adakozókat és az alapítvány szimpatizánsait hívta meg. A rendezvénynek a Budapest-Józsefvárosi Szent József plébánia nagyterme adott otthont, a házigazda Michels Antal plébános volt.
20 éve volt a nagy árvíz Kárpátalján
Megemlékezés Munkácson
Immáron 20 éve annak, hogy Kárpátaljáról az egész világ beszélni kezdett. Sajnos, ennek egy megrázó esemény – az árvíz volt az oka. Az 1998. november 4-5-én Kárpátalja szinte egész területén végigzúduló árvíz több ezer kárpátaljai családot tett földönfutóvá.
269 települést, 40793 lakóházat öntött el az ár. Több mint 96 közút, közel 7 km hosszú töltés, valamint 60 híd vált e természeti katasztrófa áldozatává. A megye gazdasági rendszerében 800 millió hrivnya összegű kárt okozott.








