A Ferences Misszió  

   

Hogyan pályázhat?  

   

ofm new

   

kolostor logo

   

csapi ingyenkonyhaHét évvel ezelőtt nyitottuk meg ingyenkonyhánkat Csapon a legrászorultabbak számára, azzal a céllal, hogy meleg ételt juttassunk azoknak, akik mélyszegénységben élnek, illetve azon egyedülálló kisnyugdíjasoknak, akik idős koruk miatt már nem tudják ellátni magukat. Jelenleg 30 támogatottunk van, akik számára hetente két alkalommal, kedden és pénteken, biztosítunk négy napra elegendő meleg ételt, ami minden esetben két fogásból áll.

animation 2014ÁLDOTT HÚSVÉTOT KÍVÁN
A KÁRPÁTALJAI FERENCES MISSZIÓ ALAPÍTVÁNY
KURATÓRIUMA ÉS AKTIVISTÁI!

Szent Teréz OtthonA Szent Teréz Otthon éve, hónapjai programokban, élményekben gazdagon teltek. Mint kollégágban, úgy gyerekekben is sokat bővűltünk. Ennek köszönhetően tudtuk csaoportokra osztani a gyerekeket, ami számukra, valamint számunkra is sokat könnyíti a munkát, fejlesztést. A gyerekek korosztályként vannak szétbontva, természetesen arra is figyelve, hogy ki milyen sajátossággal küzd. Jelenlegi legkissebb csoportunk az ovis csoport, ahol a legkissebb gyermek egy éves és négy hónapos. Ebben a csoportban csak óvodás gyermekek járnak. Az ide járó gyerekek még szüleikkel vesznek részt a foglalkozásokon. A többi csoport iskolás, valamint, 18 évesnél idősebb fiatalokból áll.

ungvari ingyenkonyha 4Az Ungvári Szent György Karitász ingyenkonyhája napi rendszerességgel készít meleg ebédet 50 rászoruló ember számára, akik közül 35-en saját maguk jönnek el az ebédekért és viszik azt el, míg 15 fekvőbetegünknek, ill. azon időseinknek, akik mozgásukban korlátozva vannak, karitász munkatársaink viszik házhoz az ebédet. Mindezek mellett, ha szükséges be is vásárolnak nekik, kiváltják a gyógyszereiket, befizetik a számláikat.

magyar kulturaert Karpataljan dijatado 1A jelenlévőket Bunda Szabolcs, az alapítvány irodavezetője köszöntötte, majd ismertette az alapítvány és a támogatás történetét. A támogatást 2012 óta ítélik oda a kárpátaljai születésű Kiss Gyula, nyugdíjas tanár felajánlása eredményeképpen.

 

Almával és almalével támogatja idén is a KMNE a nagycsaládosokatA Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete negyedik éve folytatja népszerű kezdeményezését, az adventi időszakban gyümölccsel és gyümölcslével ajándékozza meg tagcsaládjait. A program célja, hogy az ünnepi időszak beköszöntével hozzájáruljanak a készülődéshez, magalapozzák az ünnep hangulatát, és nem utolsó sorban, hogy jó minőségű vitaminforrással erősítsék a kicsik és nagyok immunrendszerét.

Fehér Ferenc, a „Szent Márton Karitász” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány igazgatójaAz alábbi bejátszásban Fehér Ferenc, a "Szent Márton Karitász” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány igazgatója meséli el élményeit, tapasztalatait a 2022. február 24-én kitört orosz-ukrán háború kapcsán:

Alkategóriák

   
 

 

online adomanyozas logo



facebook logo