A Ferences Misszió  

   

Hogyan pályázhat?  

   

ofm new

   

kolostor logo

   

Tisztelt Adakozók! Köszönjük nagylelkű adományaikat. Jelen állás szerint

31 688 900 Ft

adomány érkezett az alapítvány számlájára. Nagy szükség van és lesz rá, hogy azokra a dolgokra fordítsuk, melyekre az egyéb csatornákon folyó gyűjtések során nem gondolnak, de az élethez nélkülözhetetlenek. Folyamatosan egyeztetünk munkatársainkkal, és ennek megfelelően továbbítjuk adományaikat! Az összeg eljuttatása a Munkácsi Karitász es a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye kérésével összhangban történik. Köszönet és hála mindenkinek! A Jó Isten fizesse meg minden jóságukért!

Lucsok Péter a Munkácsi Egyházmegye püspökeTöbb mint két hete indított Oroszország háborút Ukrajna ellen. Március 9-én este, a Szentatya követével, Michael Czerny SJ bíborossal való találkozása után, a Beregszász és Munkács közötti autóúton kérdeztük Lucsok Miklós püspököt, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye apostoli kormányzóját a kialakult helyzetről.

ukrajnai háborúJelenleg az Ukrajnai helyzet nagyon nyugtalanító. Az ország keleti és déli régióiban intenzív harcok zajlanak. A körbezárt városoknál nem működnek a humanitárius folyosók. A háborúval szomszédos régiókban hatalmas humanitárius katasztrófa érlelődik. Ezekből a régiókból rengetegen indulnak útnak minimális személyes holmival Nyugat-Ukrajnába vagy európai országokba.

Majnek Antal nyugalmazott püspökExkluzív online interjút adott a 777-nek Majnek Antal nyugalmazott munkácsi püspök, aki már 33 éve szolgálja Kárpátalját. A ferences szerzetest Szent II. János Pál pápa szentelte püspökké, ő lett a Munkácsi Egyházmegye első püspöke. Egészségügyi okokból többször kérte nyugalmazását, Ferenc pápa végül 2022. január végén fogadta el azt. Azóta sem hagyta el Kárpátalját, Rát faluban él és ott szolgál. Beszélgetés a háborúról, Kárpátaljáról, a béke fontosságáról és arról, hogy mibe lehet kapaszkodni egy rendkívüli időszakban.

Kárpát ExpresszA Kárpát Express c. műsor legutóbbi részében az egyik támogatott intézményünket, a beregszászi Szent Anna Karitászt mutatja be Harapkó Marianna, az intézmény vezetője. Alább megtekinthetik a bejátszást:

 

A huszti magyar tannyelvű isklola épületeA Huszti Magyar Tannyelvű Általános Iskola szórványban működik. Az egykori koronaváros, Huszt, az Ungvár-Rahó országút mentén terül el és ma már nem rendelkezik olyan mennyiségű magyar lakossággal, mint egykor. Egyetlen magyar nemzetiségű iskolaként a mi feladatunk a magyar nyelv- és nemzetismeret erősítése. Intézményünkben mindent megteszünk annak érdekében, hogy a gyerekek nyelvi készségét fejlesszük, ami nem egyszerű, hisz a gyermekek többsége már csak az iskolában használja a magyar nyelvet.

Díjátadó ünnepségA Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány 2021-ben is lehetőséget biztosított a diákok, szülők számára, hogy szavazzanak kedvenc pedagógusukra. Az online szavazást november elején indította. A honlap látogatói egy hónapon át nevezhették be a számukra legkedvesebb óvónőt, tanítót és tanárt valamint SMS-ben szavazhattak rá. A szavazás lezárta után, azaz december 6-án a következő eredmények születtek:

Alkategóriák

   
 

 

online adomanyozas logo



facebook logo