A Ferences Misszió  

   

Hogyan pályázhat?  

   

ofm new

   

kolostor logo

   

foto 4A Nagyszőlősi Karitászban 2019-ben továbbra is folytatódtak azok a munkálatok, amelyek közvetve vagy közvetlenül a rászorulókat segítik, szolgálják, illetve a Karitász fejlődését jelentik.

A tavasz beköszöntésével felszántottuk a kertet és nemsokára be is ültettük. Több mindent tudtunk elültetni, többek között kukoricát, burgonyát, hagymát, paszulyt, zöldségeket, amelyeket később az ingyenkonyhán felhasználtunk. Sajnos a száraz nyár miatt, nem sok zöldséggel szolgálta a kert termése az ingyenkonyhát, de annak a kevésnek is örültünk, mivel saját erőnkből termett.

78686498 566632254133860 1928214761401483264 nAhogyan már beszámoltunk róla, Csapon az ingyenkonyha 2018. április közepétől működik. 2019-ben, hetente két alkalommal, kedden és csütörtökön, négy napra elegendő melegételt készítettünk, ami minden esetben két fogásból áll, és hordunk szét 18 mozgásképtelen vagy csak a lakásban mozgó, rászorulónak.

image013A Huszti Magyar Tannyelvű Általános Iskola, amely szórványban működik, 1995-ben nyitotta meg kapuit. Az iskola nagy szerepet játszik abban, hogy az itt élő magyar közösség megmaradjon. Az iskola feladata megállítani a magyarság beolvadását a többségi nemzetbe és a felnövekvő nemzedékkel megismertetni gyökereit, és megszerettetni anyanyelvét , kultúráját. Úgy tűnik ez sikerül is, hiszen az utóbbi néhény évben megfigyelhető a tanulói létszám növekedése az iskolában. A 2019- 2020-es tanévet 126 diákkal kezdtük.

 

DSC05628Hetedszer szavazták meg a Kedvenc tanárom-2019 online verseny keretében a legjobb magyar kárpátaljai tanárt, óvónőt és tanítót. A díjak átadására december 7-én került sor a beregszászi Pásztor Ferenc Ház nagytermében.

A szervező, a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesülettel együttműködve a rendezvényt egybekötötte Marosi Anita kárpátaljai nagycsaládról szóló harmadik interjúkötetének bemutatásával.

szedo denesA Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány és a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) szervezésében Közelítő szavak Szedő Dénesről címmel könyvbemutatót tartottak december 5-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola olvasótermében.

A rendezvény elején Jakab Eleonóra, a Beregszászi KÉSZ elnöke és Kacsó András, a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

majnekÖrömömre szolgál, hogy a Szentatya a néhány éve beadott kérésemre választ adott, és segédpüspököt nevezett ki a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyébe: Lucsok Péter Miklós domonkos atyát.

Lucsok Péter atyát és szüleit, családját már 24 éve ismerem. Örülök annak, hogy a Szentatya egy ilyen jó papot választott ki, aki ráadásul kárpátaljai születésű, a domonkos rendbe való belépéséig itt élt Munkácson, ismeri Kárpátalja történelmét, múltját, sajátosságait, beszéli az összes itt szükséges nyelvet, s ezért szót tud majd érteni az ukrán, orosz, szlovák és magyar nyelvű hívekkel is. Nagyon hálás vagyok azért, hogy elfogadta a Szentatya felkérését és szívesen jön ide, bár tudom, hogy a rendje is nehezen engedte el.

Alkategóriák

   
 

 

online adomanyozas logo



facebook logo